A FENNTARTHATÓ ÉLET KÉPZÉS SZAKÉRTŐI

Takáts Péter

Az organikus vállalkozásfejlesztés  magyarországi  elterjesztője és nagykövete, a Menedzserkalauz 1-2  szerzője. „Az új világ és új  közösségek kialakításában kívánok segíteni azoknak, akik tenni akarnak a jövő új szociális formáinak megvalósításért, és keresik az új utakat egy jobb, emberibb világ felé.”

Dr. Vekerdy Tamás

Klinikai gyermek-szakpszichológus vagyok; a Török Sándor Waldorf Pedagógiai Alapítvány kurátora, valamint a Pedagógiai Alternatívák Központja és a solymári Waldorf tanárképzés alapítója és szervező vezetője voltam 2011-ig; jelenleg a tanárképzés tanára vagyok.

Pintér László

Közép-Európai Egyetem (CEU) Környezettudományi és környezetpolitikai Tanszékének docense és a kanadai központú Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet (IISD) főmunkatársa. 

Agrármérnöki diplomáját a Szent István Egyetemen, mesterfokozatát a University of Manitoba-n, doktori fokozatát pedig a University of Minnesota-n szerezte

 

Dr. Szőke Henrik

Rendelésemen komplex szemlélettel igyekszem a hozzám forduló gyermekeknek és felnőtteknek segíteni. Az antropozófus orvoslással egyetemi tanulmányaim végén találkoztam. Azóta végigkísérte utamat, 12 évig svájci és németországi klinikák csecsemő-, gyermek és felnőtt osztályain tanultam, dolgoztam. Számomra a modern nyugati és az alternatív módszerek egymással jól megférve, integráltan kiegészítik egymást a gyógyítás művészetében. Az integrációt az antropozófus orvoslás teszi lehetővé számomra. Így az általam elsajátított homeopátia, hagyományos kínai orvoslás, egyéni és csoportos pszichoterápiás-önismereti módszerek (biográfia-feldolgozás, pszichodráma, KIP, NLP stb.) elemei is ötvöződnek az antropozófus orvoslás által.

VISSZA A KÉPZÉSEKHEZ

Varga Sándor

fj. Varga Sándor vagyok,
biodinamikus munkát folytatunk családommal
Szentgál külterületén.

Takács Ferenc

Magamról annyit, hogy kertészmérnök-tanár, gombaszakértő, fitoterapeuta vagyok.